|
Birtokok és birtokosok a középkori
Magyarországon
Noéh Ferenc ny. egyetemi adjunktus,
BME Általános- és Felsõgeodézia Tanszék
részletek
...A birtoklás
gyökere és egyben ogcíme ilyen esetben az volt, hogy a földet még a
birtokos honfoglaló õsei vagy korán beköltözött rokoni nemzetségek
szerezték. Az ilyen korai – az Aranybulla elõtti – szállásbirtokok
tulajdonjogának okmányi bizonyítása nem volt sem
szükséges, sem lehetséges; a jogalap általában köztudott volt. Csak
a kései középkorban vált jogbiztosító
szokássá az ilyen vitathatatlan szállásbirtokokra s királyi
megerõsítést – újadományt – kieszközölni. Az újadomány (nova donatio)
nem csupán a
szállásbirtok tulajdonlásának megerõsítésre szolgáló intézmény volt,
hanem bármilyen más, egyébként köztudomásúlag birtokolt jognak,
címnek
vagy jószágnak egy újabb királyi oklevéllel történõ megerõsítése is.
Természetesen leginkább olyankor kérelmezték, ha az eredeti
adománylevél
elveszett. A nemzetség tagjai által addig közösen használt
szállásbirtok felosztásakor jött létre az osztályos egyezség. A
megegyezést létrehozó – egykor közös gyökerû – családok voltak a XIX.
század irodalmában gyakran emlegetett osztályos atyafiak. Ez a
kifejezés tehát a közös õsökre utal. Az osztályos atyafiak jórészt a
honfoglaló õsök nemzetségeibõl származtak. Késõbbi birtokpereknél
megkülönböztetett ogerõt jelentett, ha valaki egykori osztályos
egyezségre hivatkozhatott.osztályos egyezségre hivatkozhatott. A
nemzetségi birtok felosztásakor még mindig nagyobb kiterjedésû
összefüggõ földdarabok maradtak egy-egy osztályos atyafi
tulajdonában. Ezeknek a birtoktesteknek – általában a tulajdonos
akta – központja, a birtokfõ adott megkülönböztetõ nevet. A birtokfõ,
mint földrajzi név sokszoraz új családnevet is meghatározta, s
legtöbb esetben ebbõl származott a családokat megkülönböztetõ nemesi
elõnév is. Nem nemes ember, így a nemes anyától származó vagy nemes
lánnyal házasodott közrendû férfi is rendelkezhetett földbirtokkal.
Õt agilisnak nevezték. A földbirtokkal vagy csak kúriával bíró
agilis e tulajdonából kifolyólag nemesi jogokkal élt, s utóbb
gyakorta maga is nemesítésben részesült. A magyar birtokjognak
1351-tõl 1848-ig élõ ogintézménye volt az õsiség (aviticitas),
amelyet Nagy Lajos királyunk iktatott törvénybe. Ez a törvény azt
mondta ki, hogy a nemesi birtok kizárólag a nemzetségen vagy a
családon belül örökölhetõ, vagyis az õsi birtoknak (avitum) a család
kezén kell maradnia. Fiú utód híján a leányokat a birtoknak csak
egynegyede illette meg, ez volt a leánynegyed (quartalitium); a
gyermektelen örökhagyó birtoka pedig a férfiági atyafiságra szállt,
ez volt az ági öröklés. Ha ági örökös sem volt található, akkor a
birtok visszaszállt a Szent Koronára. Nagy Lajos azt is elrendelte,
hogy az uralkodó adományait – így a birtokadományokat is – a
kancellária által vezetett Királyi Könyvekbe (Libri Regii) be kell
jegyezni. Ezekbõl a becses oklevelekbõlsokat megtudhatnánk tehát a
középkori magyar birokviszonyokról, ha 1529-ben, a török elõli
menekítés során valamennyi addig kelt Királyi Könyv a Dunába nem
veszett volna…
Az öröklés szabályait illetõen a székely jogrend eltért ettõl:
Székelyföldön a fiág kihaltával a leányok is – korlátozás nélkül –
örökölhették az õsi
vagyont (praefectio naturalis). Ha leánygyermek sem maradt hátra,
akkor az atyafiak örököltek, ha pedig azok sem voltak, akkor az
elhalt szomszédai. A katonai szolgálatnak a birtokhoz kapcsolódó
kötelezettségét ilyenkor az öröklõ võnek, atyafinakvagy szomszédnak
kellett átvállalnia. Az öröklésnek ezt a rendjét székely örökségnek
(haereditas siculica) nevezték.Sajátságos jogállású, nem a király,
hanem az egyház által adományozott, kisebb földbirtok volt a
praedium (jószág, birtok), amelyet általában nem nemesek kaptak. Az
adományt többnyire katonai szolgálatért lehetett elnyerni, és az az
adományozottat, a praedialistát a nemességhez hasonló,de azzal
mégsem egyenrangú helyzetbe hozta.
Az efféle birtokadományban részesítetteket nevezték egyházi
nemeseknek is. Ilyen adományozásoga csak erre felhatalmazott
egyháznagyokat
illetett meg, például az esztergomi érseket, a gyõri és a zágrábi
püspököt, valamint a pannonhalmi fõapátot.
25 |