A jobbágyokról

Magyarországon Szent István királyunk kezdte el kialakítani a feudális rendszert. Rendeletében központilag meghatározta az egyházi tizedet, amely az egyház anyagi alapjainak biztosítására szolgált. Kezdetben terményben, majd később pénzben fizették.

 A királyi váraknál katonai védelmet a várjobbágy, a termelői munkát a várnép végezte el. Szent László idején még mindig sok kóborló elem volt az országban. Az 1077-1095-ig uralkodó királynak azon rendelete, miszerint ezeket az elemeket le kell telepíteni a királyi birtokon, a jobbágyság és az alárendeltség megerősítését szolgálták. Azonban még fia, Kálmán idején sem jelent meg a teljes jobbágyi függés.

Birtokok és birtokosok a középkori
Magyarországon
Noéh Ferenc ny. egyetemi adjunktus,
BME Általános- és Felsõgeodézia Tanszék

részletek

...Amikor manapság telekrõl beszélünk, olyankor általában egy néhány száz, legfeljebb néhány ezer négyzetméteres földterületre gondolunk. A közép-kori jobbágytelek vagy úrbéri telek – röviden telek– (mansio, sessio, mansus, fundus, locus, porta, aneus) ennél lényegesen nagyobb kiterjedésû föld volt: mai mértékkel mérve valóságos földbirtok. Megkülönböztettek belsõségi és külsõségi telket. A belsõ telek házhelybõl, udvarból és kertbõl állt, a külsõ pedig szántóból, rétbõl, legelõbõl. Az elõbbi mérete általában egy királyi hold volt (körülbelül fél hektár), utóbbié pedig a föld minõsége és országrészek szerint is változó módon húsz és hatvan hold között (tíz és harminc hektár közt) váltakozott. A beltelek a jobbágy tulajdonát képezte, szabadon adhatta-vehette is, a külterületi telek viszont a földesúr tulajdona volt, a jobbágy azt csupán használatra kapta meg, és azért – mint láttuk – a földesúrnak úrbérrel tartozott.Földet birtokolni nemcsak királyi adományként
lehetett, hanem az elsõ foglalás jogán is (ius primaevae occupationis).

 ...várjobbágyok kiváltságos rétege volt. Õk lettek a királyi erdõbirtokok elsõ kezelõi. Ilyenekként –különösen II. András és IV. Béla királysága idején
– tetemes birtokadományokra tettek szert az egykori erdõispánságok területén, kiváltképpen a Felvidék északi vármegyéiben. Az udvarnokok a királyi, fõpapi és fõúri uradalmakon élõ, saját ingatlannal nem rendelkezõ, de szabad szolgáltatók – részben földmûvelõk – voltak. Ezek közül a királyi udvarnokok közvetlenül a királyi udvartartást szolgálták ki. A jobbágyságnak ez a kiemelt csoportja vagy szintén a XIII–XIV. században kialakuló köznemességbe sorolódott be, vagy pedig a szolgáltató jobbágyság soraiba hanyatlott vissza. A jobbágyság harmadik rétegét a várnépek (castrenses) képezték: õk a várhoz tartozó földeket mûvelték, és más gazdasági munkákat végeztek, de saját földdel õk sem rendelkeztek. A jobbágyság eme rétegei számára a beilleszkedés útját a közjogi nemzetbe az Aranybulla (1222) nyitja meg. II. András törvénye lehetõvé teszi, hogy ezek a családok királyi adományként – a családtagok által még éppen megmûvelhetõ nagyságú – birtokokat szerezzenek.
A középkori Magyarország népességének körülbelül négyötöde tartozott a jobbágyság társadalmi osztályához

Az Anjou-korban készültek az elsõ urbáriumok, vagyis azok a jegyzékek, amelyek részletesen felsorolták a jobbágynak a hûbérurával szembeni kötelezettségeit, az úrbéri terheket. Kezdetben ezeknek az adóknak és szolgáltatásoknak a terhe még elviselhetõ volt; csak a késõbbi századok során szaporodott meg a számuk. A jobbágy adójának egfontosabb két eleme a pénzben vagy természetben fizetendõ adó (angaria) és a munkában végzett szolgáltatás (robot) volt. Az adó két fõ formájának egyike az egyháznak fizetendõ papi tized volt, a másik pedig a földesúri tized, a második tized vagy kilenced (nóna). A tized szó latin megfelelõjébõl (decima) alakult 'dézsma' szavunk. A obbágy munkát is tartozott végezni a földesúr számára; ez volt a robot vagy úrdolga. Az egész telekkel bíró jobbágyot telkesgazdának nevezték.
A nyolcad teleknél is kisebb területtel bíró vagy föld nélküli jobbágyot nevezték zsellérnek. Elszaporodásuk – a jobbágytelkek elaprózódásának következtében a XIV. század folyamán kezdõdött.

http://www.matud.iif.hu/07jun/09.html

...Az Értelmező szótár 1999-es kiadása megtartotta az első, 1972-ben készült kiadás meghatározását: „a jobbágyságot kizsákmányoló kiváltságos osztály”. Az igazi problémát nem a marxista hangvétel jelenti (annak idején ez volt a kötelező ideológia), hanem az, hogy 1790 és 1848 között a nemesség 75, usque 80 %-ának nem voltak jobbágyai

– Bene possessionati (jómódú köznemesség) 2,5 %

– Kisbirtokosok 24 %

– Hivatalnokok, értelmiségiek, lelkészek, katonatisztek 10 %

– Kisiparosok, kocsmárosok, urasági és megyei hajdúk 5 %

– Földművelő (paraszt) nemesek 58 %...

Egyik vélemény szerint a jobbágy azt jelenti, jobb ágyból való.

A másik szerint, jobb az ágyban, mint a csatatéren.

Ebben a két vélekedésben minden benne van. Az ősi magyarságuk és az is, hogy nem vállaltak katonai szolgálatot.