Tágabb értelemben az az arany pecsét, mellyel a
magyar királyok III. Béla óta jelentékenyebb okmányaikat
megerősíteni szokták: szűkebb értelemben pedig az az aranypecsétes
szabadságlevél, mellyel II. András magyar király Szt. István király
alkotmányát 1222-ben helyreállította s azt némi újabb
intézkedésekkel bővítette. Azok a viszályok, mik egyrészt a királyi
család tagjai, másrészt ezek és a főnemesség között elharapóztak, II.
András alatt tetőpontjukat érték el. A könnyelmü, pazar király
gondatlanul osztogatta a királyi és a várjószágokat s így ő maga
jövedelmének nagy részétől megfosztatván, kénytelen volt mind újabb
és újabb jövedelmi forrásokat nyitni, melyek a nemzetet súlyosan
terhelték és jogait sértettek. A meggazdagodott és nagy fegyveres
erővel rendelkező urak pedig nem ismertek el sem jogot, sem
törvényt. Kényök-kedvök szerint nyomták és zsarolták nemcsak saját
jobbágyaikat és a városok lakosait, hanem a szabad birtokosokat is;
kiknek örökségeit erőszakkal lefoglalták, személyeiket pedig
büntetlenül bántalmazták. II. András fia, IV. Béla ifjabb király, az
elnyomott gyengébb nemesség élére állván, a főnemesek nem
akadályozhatták meg, hogy II. András e szánalmas állapotok
javítására 1222-ben országgyülést ne hirdessen. Ez az országgyülés
állapította meg azt a szabadságlevelet, mely 1848-ig a magyar
alkotmány alapja volt.
Szorosan alkotmány-alkotó jelentőséggel az A. nem
bir, mert lényegesen azokat a jogelveket és jogtételeket iktatta
törvénybe, melyek az ősi alkotmányból eredve, folytonosan éltek,
hatályosak voltak a nemzet életében, s melyeket Szt. István
királyunk mint első kisérlett meg irott szabályokkal körülirni. Az
Una eademque nobilitas eszméje, a nemesek köz- és magánjogi
egyenlőségének elve, a:zent korona tagjainak személyi és vagyoni
sérthetetlensége, soha az A. előtt sem volt jogszerüleg tagadva
Magyarországon. Ámde a hűbéri eszméknek behatolása, a királyi
fejetlenség a XIII. század elején, az uralkodó gyengesége nagy
mértékben veszélyeztettek azt, éppen úgy, mint a király törvényes,
alkotmányos közhatalmát. Királyi és köznemességi érdek tehát
egyaránt sürgősen kivánta az ősi szabadságok és fejedelmi hatalom
világos törvényekbe irását, ünnepélyes deklarálását, nyomatékos
tiltakozását a nemzet túlnyomó többségének az oligarkikus
törekvések, a nemzeti közhatalom megbontása ellen. Ezt tette az A.
és éppen ebben rejlik jelentősége; ezért mondják róla, hogy az az
alkotmányos királyság és köznemesség diadala volt a hatalmas,
féktelenkedő szuverénitásra törekvő urakkal szemben. Történelmünk
tanuság reá, hogy mily féltékenyen őrizte a nemzet A.-jában ujból
biztosított szabadságait; egyébiránt eléggé jellemzi annak
jelentőségéről folyton táplált közvéleményt, hogy azt a nemzet
megnyugtatására több királyunk ujból megerősítette, noha annak
kötelező ereje anélkül is teljes maradott volna, s hogy III. Endre
óta a királyi hitlevelek legtöbbje arról kifejezetten megemlékezik
és a koronázási esküben a király, illetőleg trónörökös, annak
hatályban maradt részeit külön is megtartani és megtartatni igéri.
Az aranybulla szövege, a kevésbbé fontos cikkek
kihagyásával a következő:
«A szentháromság és oszolhatlan egység nevében.
Endre, Isten kegyelméből Magyar-, Dalmát-és Horvátország, Róma,
Szerbia, Gallcia örökös királya. Mivel mind országunk nemeseinek,
mind másoknak is Szent István királytól alapított szabadsága némely
királyok hatalma által, kik néha haragjukban boszút állottak, néha
gonosz emberek hamis tanácsira is hallgattak, vagy saját hasznukat
keresték, igen sok részben rövidséget szenvedett: nemeseink
fenségünk és elődeink füleit gyakor ízben verdesték kérelmeikkel és
folyamodásaikkal országunk javítása iránt. Kik tehát tartozásunkhoz
képest az ő kérelmöknek mindenben eleget tenni akarván, megadjuk
mind nékik mind országunk egyéb embereinek a szent királytól
megadott szabadságot; és országunk állapotának javítására tartozó
egyéb dolgokat is űdvösen rendelünk eképen: Rendeljük, hogy évenként
a szent király ünnepét hacsak némí súlyos foglalkozás vagy betegség
által nem akadályoztatunk Székesfehérvárott tartozunk megülni. És ha
mi jelen nem lehetünk a nádor kétségkivül ott leszen helyettünk s
képünkben meg fogja hallgatni az ügyeket. Minden nemesek, tetszésök
szerint, szabadon oda gyülekezzenek. (I. p.) Akarjuk azt is, hogy
sem mi, sem utódaink bármi időben le ne tartóztassák s el ne nyomják
a nemeseket valamely hatalmasnak kedveért, hanemha előbb
megidéztették és törvény rende szerint elmarasztaltattak. (II. p.)
Továbbá semmi adót, semmi szabad dénárokat nem szedetünk a nemesek
örökségén; sem házaikban, sem falvaikban meg nem szállunk, hanemha
meghivatunk. Az egyházak népeitől is teljességgel semmi adót sem
szedetünk. (III. p.) Ha valamely nemes meghalálozik fi nélkül,
lányát illesse birtokának negyedrésze; a többiről tetszése szerint
rendelkezzék és ha a halál közbejötte miatt nem rendelkezhetik, a
hozzá közelebb álló rokonra szálljon; és ha teljességgel semmi
nemzetsége nincsen, szálljon a királyra. (IV. p.) Ha a király
sereget akar vinni az országon kivül, a nemesek ne tartozzanak vele
menni, hanemha az ő pénzeért. Ellenben, ha sereg jönne az országra,
mindnyájan tartozzanak menni. (VII. p.) A nádor országunk minden
emberei felett külömbség nélkül biráskodjék; de a nemesek főben-és
birtokbanjáró ügyeit a királynak tudomása nélkül el ne végezhesse. (
III. p.) Ha külföldiek, tudniillik tisztességes emberek, jönnek az
országba, az ország tanácsa nélkül méltóságokra ne emeltessenek. (XI.
p.) Fekvő birtok az országon kivülieknek ne adományoztassék. (XXVI.
p.) Egész vármegyéket vagy bármely méltóságokat örök birtokul nem
adunk. (XVI. p.) Ezen négy főuron, t. i. a nádor, a bán, a király és
királyné udvarbíróin kivül, két méltóságot senki se viselhessen. (XXX.
p.) Hogy ezen engedményünk és rendelésünk mind magunk, mind utódaink
idejében örökké érvényes legyen, hét oklevélpárba irattuk és arany
pecsétünkkel megerősítettük; úgy, hogy egy pár küldessék pápa úrnak,
második a János vitézeknél, harmadik a templomosoknál, negyedik a
királynál, ötödik az esztergomi káptalanban hatodik a kalocsaiban,
hetedik a nádornál őriztessék, úgy hogy ez az irást mindenkor szeme
előtt tartván, se ő ne tévedjen le a felebb mondottak valamelyik
pontjáról, sem a királyt vagy a nemeseket vagy másokat ne engedjen
letévedni. Hogyha pedig mi, vagy utódaink valamelyike bármikor ezen
rendeletünk ellen véteni akarnánk, álljon szabadságukban ezen levél
erejénél fogva, minden hűtlenségi vétek nélkül, mind a püspököknek,
mind más uraknak s az ország nemeseinek, öszvesen és egyenként,
jelenleg és a jövőben nekünk és utódainknak ellenállani és
ellenmondani örökre. (XXXI. p.) Kelt Klétusnak, az egyház
prépostjának keze által a megtestesült igének ezer kétszáz
huszonkettedik esztendejében. (Szalay L. ford. szerint.)
Az arany bullát megerősítették I. Lajos 1351-ben
(bár az ősiséggel nagyban módosította), Mária 1384-ben, I. Mátyás
1464-ben s a koronázási esküben valamennyi. Az ellenállási záradékot
(XXXI. p.) az 1687 orazággyülés törölte el. Csak egy 1318. évi
hiteles másolatban maradt fenn az esztergomi primási levéltárban. A
magyar arany bulla az angol magna chartától teljesen függetlenül,
bár csak 7 évvel később, hasonló körülmények közt keletkezelt ugyan,
de Európa legrégibb két alkotmányos országának ez alaptörvényei közt
feltünően sok a hasonlatosság. (V. ö. Knauz, Arany bulla. Történelmi
Tár 1863. és III. Endre szabadságlevelei Akad. Ért 1869. Wenzel, Az
arany bulla. Akad. Ért. 1873. Mircse és Nagy Iván polémiája a
velencei arany bulla ügyében a Pesti Naplóban, 1868. Podhraczky
(1869) és Torma K. cikkei (1885.) a Századokban. Szántó S., Az arany
bulla s a magna charta. Erdélyi Muzeum 1881.) A magyar történetirás
még számos más aranybullát ismer. Ezek közül diplomatikai
tekintetben legjobban földerítette Salamon Ferenc a pestit, melyet
IV. Béla állítólag 1241-ben adott Pest városa számára. (V. ö.
Salamon, Budapest története. III, 34-84. lap.)
Mint pecsét, nagyon kevés aranybulla maradt az
utókorra. Az ilyen módon kiállított oklevelek minden időben ki
voltak téve annak a veszélynek, hogy kapzsi emberek letépik róluk az
arany pecsétet. Igy tett Wenczel cseh király is, midőn 1304-ben
fiáért az ifju Wenczel vagy magyarosan László királyért egy sereggel
hazánkba jött s Esztergomban a templom és levéltár kincseit
megrabolta. A magyar nemzeti muzeum három aranybulla birtokában van;
az egyik II. Endre király 1224-iki oklevelén függ s a könyvtárban
letett Kállay-levéltárban őriztetik (rajzát l. az Osztrák-Magyar
Monárchia. Magyarország I. kötetében 81. l. I.); a másik kettő a
régiségtár tulajdona, a. kisebbik III. Béláé, a nagyobbik IV. Béláé
(rajza u. o. 83. I.).